Az én történetem (utolsó rész)

Lily Baby  2009.09.16. 19:25

Az én történetem!

7.rész.

 

 

 

 

Nyugalomra ébredtem fel. Egy lélek sem akadt körülöttem. Mikor kiűztem szemeimből a fáradságot, alaposan körülnéztem. Egy korházi szoba ágyában feküdtem.

- Mi történt?- kérdeztem magamtól fejemet fogva. Ugyanis őrítően fájt a fejem. Egy ideig nem tudtam mozdulni, biztos nagyon eláradtam a küzdelem miatt… Várjunk csak a küzdelem! Eszembe jutott, hogy mi is történt. Nyertünk az Orochimaru elleni harcban! De várjunk csak… hol van Sasuke? Hirtelen megijedtem. Gyorsan kipattantam az ágyból, és kinéztem a mellettem lévő ablakon. Emberek sürögtek forogtak. Mindenhol nyüzsgés. Felismertem a falut…

- Ez Konoha!- jöttem rá. Amikor ráébredtem, hogy hol is vagyok még jobban aggódtam Sasuke holléte miatt… Kizárt, hogy visszajött volna. Egy könnycsepp folyt le az arcomon. Ott álltam az ablak előtt, fejemet fogva, és gondolkodtam, hogy mit tegyek. Aztán hirtelen rájöttem!

- Sakura és Naruto biztosan itt vannak, és tuti hogy tudják hová ment Sasuke!- terveztem magamban. Gyorsan lekaptam magamról a korházi göncöt, és felhúztam a ruhámat. Kifelé menet találkoztam egy nővérrel.

- Hé kisasszony hová megy? Még nem szabadna elmennie pihennie kell!- parancsolgatott a nővér.

- Nem érti nekem fontos elintézni valóm van! Nem érek rá pihenni!- ellenkeztem vele. Közben futottam kifelé. A nővér kiabált utánam, de aztán abba hagyta. Gondolom rájött, hogy nem tarthat vissza. Amikor elértem a hosszú folyosó végéig, lefutottam a borzasztóan hosszú lépcsőn…

- Jézusom az orvosok még a végén ebbe rokkannak bele!- gondoltam magamban. Mikor végre egyszer leértem, kinyitottam a kijárati ajtót, és Naruto-ék keresésére indultam.

- Hé uram nem látott egy kb. ekkora magas fiút?- kérdeztem az itt lakókat.

- Nem nagyon sajnálom.

- És egy rózsaszín hajú lányt?- kérdeztem újból.

- Rózsaszín? Várjunk csak rémlik valami…- kezdte az öreg úr. Homlokát ráncolva gondolkodott. De láttam! Arra fele mentek! Egy szőke fiú volt vele!- nyögte ki az öreg.

- Nagyon köszönöm!      Elindultam arra, amerre az öreg úr látta Sakurát, és Narutot. Egy pár méter kellet csak sétálnom, és máris ráleltem a keresett személyekre.

- Naruto! Sakura!- kiabáltam utánuk.

- Hö?- lepődött meg Sakura.

- ÓÓ Lily te vagy az? Mit keresel itt neked még a korházba lenne a helyed!- mondta aggodalmasan Naruto.

- Semmi bajom nincsen minden rendben kivéve egy dolgot!- tértem rá a lényegre.

- Mi a baj?- kíváncsiskodott Naruto.   Sakura és Naruto kíváncsian várták szomorúságom okát. Mese helyett inkább egy kérdést tettem fel.

- Hol van Sasuke?- kérdeztem miközben a földre néztem.

- Öm… Sasuke…- kezdte Sakura. Sasuke… Nem tudjuk hol van nem láttuk már 2 napja… Lehet hogy elhagyta ismét a falut… nem tudjuk…- fejezte be. Erre a kijelentésre, csak szomorúbb lettem. De valahogy dühös is voltam… Tudtam… valahogy éreztem, hogy nem fog itt maradni… Igaza volt Sasukének… Magányos voltam, és ő is itt hagyott az egyetlen ember aki elfogadott… És porrá törte a szívem…

- Nagyon sajnáljuk…- mondta Naruto. Arcán látszódott, hogy tényleg sajnálja a dolgot.

- Nem kell sajnálnotok…- mondtam hálásan. – De most magányra van szükségem… Sziasztok…- mondtam.   Ott hagytam őket. Nagyon elkeseredett voltam. A szívem mintha apró darabkákra tört volna. Nagyon rossz érzés volt. Bementem az erdő mélyébe, hogy biztosan ne találkozzak össze senkivel. Mikor már úgy éreztem elég messze vagyok a falutól, kiszemeltem magamnak egy fát, felmásztam rá, és leültem egyik ágára. Egyik lábamat lógattam lefelé. Néztem a természetet, és gondolkoztam… Hirtelen potyogni kezdtek a könnyeim. Nem akartam sírni, de nem tehettem ellene… Nagyon fájt a szívem. Bevéstem magamba azt a tudatot, hogy sose látom ismét Sasukét. Hirtelen zaj jött a szomszéd ágról. Oda néztem, de nem láttam semmit.

- Ki van ott?- kérdeztem riadtan. Senki nem válaszolt. Helyette egy mókus ugrott elő a fák lombjai közül. Megnyugodtam, és ismét gondolkodásba kezdtem. Madarak repkedtek körülöttem. Pontosabban kettő madár. Egy párnak látszottak. Nagyon boldogak voltak együtt. Oda repültek hozzám, és leszálltak pontosan mellettem. Néztem őket, és mereven ültem. Nem akartam elijeszteni őket. Emlékeztetett valami szépre… valami jóra… elmosolyodtam a látványra. Hirtelen elrepültek a madarak. Ez a két madár emlékeztetett valamire… amit nem szabadna elfelejtenem. Leszálltam a fáról, és útnak indultam ahhoz a helyhez, ahová életem legszebb emléke köt.  Kiértem Konohából, és azon az úton jártam, amin én és Sasuke mentünk Orochimaru felé. Kezdett besötétedni, de még nem teljesen. Olyan késő délután tájt járhatott az idő. Csak mentem és mentem, nem foglalkoztam semmivel sem. Átmentem azon a helyen, ahol visszaemlékeztem a múltamra. Egy ideig még ott álltam. Csak néztem. Elmerültem a gondolataimban. Aztán elindultam valódi célom helyéhez. A nap kezdett eltűnni az égboltról. Gyönyörű volt. Megnyugtató. Lassan- lassan közeledtem a célomhoz. Az emlékek feltűntek előttem. Amikor elestem, és Sasuke vitt a hátán… emlékeztem vissza. Elmosolyodtam. És végül elértem ahhoz a helyhez, ahol először megcsókolt. Ide akartam jönni. Le ültem ugyan arra a pontra, ahová akkor is ültem. Minden teljesen ugyan olyan volt. Két dolgot kivéve: 1.: nem telihold volt, hanem gyönyörű naplemente. 2.: Sasuke nem volt velem. Egyedül ültem ott, és csodáltam a naplementét. Nagyon romantikus volt. Az ég alja piros volt, ami azt jelezte, hogy holnap szeles idő várható. Ismételten egy könnycsepp futott végig az arcomon. Gyorsan letöröltem, mintha féltem volna, hogy valaki meglátja, hogy itt egyedül pityergek a naplementében XD Elég furcsa lett volna. Elmerültem a gondolataimban. Azon. Hogy vajon most mi lesz… Haza nem tudok menni… Az egyetlen hely ahová tudnék menni az Konoha… És vajon Sasuke hol van most? Orochimaru nem ebben a világban van… Kabuto meghalt a csatában… kérdéseimet senki sem válaszolta meg, ezért magamban oldottam meg problémáimat. Most éreztem igazán azt, hogy milyen magányosnak lenni… Senki sincs mellettem aki most megvigasztalna, meghallgatna, esetleg megoldást keresne a gondjaimra…Szörnyű érzés volt. Zörejt hallottam a fák közül. Nem figyeltem oda, gondoltam egy mókus vagy valami ilyesmi… De aztán még egyszer hallottam a zajt. Oda néztem, de nem volt ott senki. Ismét hallottam, de nem láttam semmit sem. Felálltam, és körülnéztem. Meg néztem a bokrokat, a fákat, még a kövek alatt is (XD) de nem találtam semmit.  Gondoltam valami kis állatka lehet, mert sehol nem láttam semmit. Megfordultam, és elsétáltam. De aztán ismét hallottam valamit… de ez nem zaj volt, hanem valaki hangja.

- Csak így egyedül? Ez nem vall rád. – mondta a hang.    Azonnal felismertem a hangot. Megfordultam, de nem láttam ott senkit.

- pedig biztos voltam benne, hogy hallottam valakit, és abban is biztos voltam, hogy Sasuke az…- gondoltam magamban.   ÁÁ biztos megőrültem! Már a fejemben is Sasuke hangját hallom… flúgos vagyok…- szidtam magam. De hamar rá kellett jönnöm, hogy nem én vagyok a flúgos. Megfordultam, és útnak akartam indulni, mikor melegséget éreztem a vállamnál.

- Hö?- lepődtem meg.   Nem fordultam meg, mert nem tudtam, a meglepettségem miatt. Biztos voltam benne, hogy valaki mögöttem van, csak nem tudtam ki. A vállamat fogta, és a fülembe súgta:

- Csak nem azt hitted, hogy itt hagylak?- kérdezte.   Ebben a pillanatban jöttem rá, hogy Sasuke áll mögöttem.

- Igazából…- kezdtem. Igazából… de.. teljesen biztos voltam benne.  A földre néztem, nem mozdultam. Sasuke most már mindkét kezével a vállamat fogta, és szorosan mögém állt, mintha azt akarná, hogy ne szökjek el, de nem is jutott eszembe, hogy elmenjek. Pár percig csak ott álltunk. Nagyon jó érzés volt az, hogy tudtam itt van velem. Mintha egy nagy kő esett volna le a szívemről.

- Honnan tudtad hogy itt leszek?- törtem meg a csendet.

- Mert engem is ide húzott valami. – mondta teljes higadsággal. Sasuke a vállam helyett hátulról átölelt engem. Ami még jobb érzés volt számomra.

- Tudnod kell…- kezdte Sasuke a mondandóját. Tudnod kell, hogy én sohasem hagynálak el. Mikor ezeket a szavakat kimondta rettenetesen megörültem. Éreztem, hogy mindjárt kiesik a szívem a helyéről. De még egy kicsit bizonytalan voltam, ezért rákérdeztem.

- Honnan tudom, hogy igazat mondasz-e?- kérdeztem rá.   Sasuke egy percig csendben maradt, de aztán elengedett, és derekamnál fogva gyengéden magához fordított. Most már egymás előtt álltunk. Mélyen a szemeimbe nézett, és elmosolyodott. Végül szóra nyitotta a száját.

- Szeretlek. –mondta ki.

- Hö…- lepődtem meg. Számomra ez elmondhatatlanul meglepő volt… Sasuke? Ő? Szeretni? 

- Tudom meglepő…- magyarázkodott. De te vagy az egyetlen ember, aki megért engem. Amikor még Konohában voltam, minden lány csak a kinézetem miatt kedvelt. De én úgy érzem, hogy te a belső szépséget is nézed. És te vagy az egyetlen lány, aki nincs belém zúgva…- mondta szomorúan. Amit bánok is… Elmosolyodtam.

- Miről gondolod hogy nem vagyok beléd zúgva?- kérdeztem tőle egy kaján mosoly kísértében. Sasuke meglepődött.  

- Én is így érzek irántad… Ugyanis megtanultam valami fontosat… Mégpedig azt, hogy a szerelem nem egy, hanem az egyetlen lehetőség, hogy boldogok legyünk. – mondtam. Sasuke szorosan magához húzott, és megcsókolt. De ez a csók más volt mint a többi… Ez volt a legőszintébb válasz az érzéseinkre.   Mikor ajkaink elváltak, szorosan átöleltem őt, hogy soha, de soha ne érjen véget.

 

 

Az igazi szeretet próbája egyedül az, hogy nem fél a másik ember szeretetétől, hogy elegendő benne a szelídség, a türelem és az alázat ahhoz, hogy elfogadja azt.

 

 

 

  

 

Vége