Az én történetem

Lily Baby  2009.09.16. 19:09

Az én történetem!

4. Rész!

 

 

 

 

 

Rettenetesen meleg nap volt a mai. Ami kicsit meglepett mivel az ősz közepe felé jártunk. A fáradságom egyre csak nőtt, nőtt, és nőtt. Baktattam az úton, és azt hittem ott helyben elalszom. Természetesen Sasuke ment elöl, és meg mentem utána. Lépései határozottak voltak mint ő maga. Néha-néha hátranézett, hogy nem-e maradtam túlságosan le, de tartottam a tempót, és mindig egy pár lépéssel utána mentem. A nap sugarai befénylettek az erdő fái közt. Gyönyörű látvány volt. A madarak vígan csiripeltek, és röpködtek a fák ágai közt. Jó volt látni, hogy milyen békések és gyönyörűek.

- Ó nézd Sasuke milyen gyönyörűek a madarak! Megnézhetnénk őket közelebbről is!- mondtam vidáman. Ekkor Sasuke megállt, és gúnyos képet vágott.

- ÓÓ körülnézni mi?! Soha többet!- emlékeztetett a múltkori balesetünkre. Ugyanis majdnem elfelejtettem hogy mi lett a körülnézésünkből pár nappal ezelőtt. XD A bokámra néztem, és emlékeztem hogy fájt.

- Öm…- kezdtem. Igazad van menjünk tovább!

- Na azért… - fejezte be a csevegést.   Az út nagy részében gyönyörködtem a tájban. A hatalmas fákat néztem, a madarakat, és a többi érdekfeszítő jelenségeket. De ekkor eszembe jutott az út tényleges célja. Kicsit elszomorodtam. Nem nagyon akartam Orochimaruhoz menni, hiszen ő gonosz! Egyáltalán nem volt kedvem neki bármiben is segíteni! Amit ő forral ki abból csak rossz szándék tükröződhet….

- Hmm… - sóhajtottam fel.

- Mi a baj?- reagált Sasuke megjegyzem egész gyorsan.

- Semmi… Csak…

- Igen? Mond már!

- Csak eszembe jutott hová is megyünk… Ennyi… Igazán semmi…     Sasuke ekkor a földre nézett mintha sajnálna, vagy titkolna valamit… A szemein tisztán látszott, hogy valami nincs rendben. Mivel roppant kíváncsi ember vagyok, ezért rá is kérdeztem.

- Mit titkolsz?-

- Hö?. Lepődött meg. Semmit! Honnan gondolod, hogy titkolnék valamit?   Éreztem, hogy zavarba jött, azaz rátaláltam a gyenge pontjára. Asszem XD 

- Látom hogy valami bajod van! Mi az??- kérdeztem ismét.

- Semmi különös… - fejezte be.    Nem kérdezősködtem tovább, hisz úgyse mondta volna el… ha valamit a fejébe vesz akkor azt úgy is csinálja… Gondoltam majd kiderül…

- Sasuke?- kezdtem a csevegést újból. 

- Igen?

- Mi van akkor, ha én nem akarok Orochimaru-nak segíteni?- tettem fel a kérdést.

- Hát…- lepődött meg. Olyan nincs hogy nem akarsz. Ha Orochimaru úr azt mondta, hogy jössz akkor jössz. – jelentette ki.

- Ő nem az apám vagy valami ilyesmi hogy megmondja nekem, hogy mit csináljak!- háborodtam fel. Ő csak egy koszos öregember aki más boldogságát teszi tönkre! Nem megyek!    

Egyszer csak valami melegséget éreztem a vállamnál. Oda néztem. Sasuke csak centikre volt tőlem, és a vállamat fogta. Tekintete szigorú volt.

- Soha de soha ne mondj ilyet Orochimaru-ról. És ne is szegd meg a parancsát! Soha!- mondta nekem elég szigorú hangon. Először megijedtem, hogy hirtelen ilyen szigorú lett, de aztán össze szedtem a bátorságom, és ellöktem magamtól, karnyújtásnyira.

- Miért viselkedsz így ha Orochimaru-ról van szó? Ki ő neked a szerelmed vagy mi?

- Hagyd abba gyerekes vagy!- jelentette ki.       Nem tetszett ahogy velem beszél. Fáradt voltam és nyűgös. A fejemben ezer gondolat kavargott, és még akkor a tetejébe tűrjem szó nélkül, hogy valaki egy élettelen babának tart? Lehet hogy Sasuke ezt bírja tolerálni, de én nem! 

- Nem hagyom abba, és nem megyek el Orochimaru-hoz!- veszekedtem Sasukéval.  

- Fogd már be!     Erre a mondatára teljesen „bevadultam” (XD) és neki rontottam. Az volt a tervem, hogy egy jó nagyot beverek neki! Először jó ötletnek tartottam, de amikor neki indultam Sasuke simán kikerülte az ütésemet. Mit is gondoltam! A nagy Sasuke Uchihát képtelenség megüti csak úgy! Az öklöm Sasuke képe helyett egy fát talált el. Mivel nagyon de nagyon dühös voltam, a düh erőt „adott” nekem, és ki ütöttem a fát a helyéből. A hátam mögé néztem, hogy újra célba vehessem a Fekete hajú fiút. Neki is indultam. Az agyam teljesen elborult egy percig sem gondolkodtam, hogy mi lehet a tetteim következménye. Úgy éreztem teljesen elborít az erő, és hogy most 100% hogy célba találok. De tévedtem. Sasuke könnyedén megfogta az öklömet semmi erőfeszítést nem vett igénybe. Tágra nyílt szemekkel bámultam őt, hogy- hogy a fenébe tudta ezt a támadást ilyen könnyedén kivédeni. Csak bámultam őt aztán egyszer megszakította a csendet.

- Ugyan mit gondoltál?- nevetett. Csak úgy rám támadsz? Nevetséges vagy! – vágta az arcomhoz.  

Próbáltam kiszabadulni kezeiből de nem sikerült. Sasuke a másik kezemet is megfogta, így teljesen megfosztott attól, hogy meg üthessem.

- Engedj el!- kiáltottam kétségbeesetten.

- Nyugodj le! Nem foglak bántani!- jelentette ki teljes higadsággal.

. Hö?- lepődtem meg. De hát rád támadtam, és meg akartalak ütni!

- A düh néha olyan dolgokat tesz az emberrel amit nem gondol komolyan.

- Igazad van .- nyugodtam le.    Sasuke észre vette rajtam, hogy lenyugodtam, és elengedett.

- Akkor menjünk!- mondta.   Na nem jössz?

- Nem szeretnék menni .- mondtam teljesen higgadt hanggal.

- Értsd meg. Jönnöd kell. – mondta nekem, és közben egyre közelebb lépett hozzám. Ha nem jössz, sohasem fogsz nekem megbocsátani!- mondta. A hangjában aggódás hallatszott.

- Ezt nem értem-. Néztem fel rá.

- Majd megérted. Most kérlek gyere velem.   Mikor ezeket a szavakat kimondta szorosan hozzám lépett, és egy puszit adott a homlokomra. Érdekes módon nem lepődtem meg. Sőt egész természetesnek véltem.

- Veled megyek .- jelentettem ki.

- Akkor menjünk tovább! A rövidebb úton megyünk!- változtatott témát. Sasuke megfordult, és útnak indult. Először csak ott álltam, és gondolkodtam elinduljak-e vagy meneküljek… De úgy döntöttem, hogy megyek. Egy pár méterre lemaradtam Sasukétől, ezért futva értem utol. Mögötte haladtam egy darabig, de aztán meguntam, hogy egyfolytában mögötte haladok, és mellé álltam. Rámosolyogtam jelezve azt, hogy ezentúl így fogok vele utazni. Sasuke nem reagált ellenségesen. Engedte, hogy mellette álljak. Őszintén szólva egy kicsit megtisztelve éreztem magam, de aztán észbe kaptam, hogy talán egy kicsit sokra tartom Sasukét XD Békésen haladtunk tovább a hatalmas erdőben. Egyszer csak neszt hallottam. Sasuke a háta mögé lökött, és szorosan elém állt, a kardját elővette, és harcra készen beállt elém

- Maradj ott!- mondta nekem.

- Persze itt maradok-. Mondtam egy kicsit riadtan. De eszembe jutott, hogy ha Sasukével vagyok, nem eshet bajom XD (heh ez még rímelt is)   Pár percen keresztül csak ott állt előttem, és leste a fákat, hogy ki lehetett a zaj keltője. Egyszer csak a semmiből előtűnt egy köpenyes alak. Két ujjával feljebb tolta szemüvegét. Lencséi csillogtak, ahogyan a nap rá sütött. Sasuke eltette a kardját, és megnyugodni látszott.

- Á csak te vagy az- szólt az idegenhez. Szóval már ilyen közel lennénk?- csodálkozott el Sasuke. 

Sasukéval ellentétben nem tudtam kivel van dolgunk, ezért inkább Sasuke háta mögött kuksoltam XD.

- A megfigyelőképpeséged páratlan mint mindig!- mondta gúnyos hangon az illető. A hangjából annyit ki tudtam szűrni, hogy egy fiúval van dolgunk.

- Ne gúnyolódj velem Kabuto!- mondta Sasuke.    ÁÁ szóval Kabuto az! Döbbentem rá.  Most már tudtam, hogy ki áll Sasukéval szemben, de akkor sem éreztem biztonságosnak „előbújni” XD

- Hmm…- kezdte. Na és hol van a lány? Talán nem sikerült teljesítened a küldetésed Sasuke?

- Rólam beszél?- gondoltam magamban.

- Ne kételkedj Kabuto! Itt van! – mondta Sasuke, és ellépett előlem ezzel feltárva jelenlétemet.

- ÁÁ szóval ő lenne az! Szép munka Sasuke! Egész „alapos munkát” végeztél.   A szemüveges fiú végigmért engem ami kicsit zavaró volt, mivel kicsit olyan érzés volt, mintha lézerrel vizsgálna végig XD Mikor végig mért gondolatait egy kaján mosollyal mutatta ki.

- Mi bajod van hagyd már abba a vizsgálgatást! Mi vagy te mikroszkóp vagy mi?- kérdeztem tőle felháborodtan.   Kabuto arcán látszódott, hogy egy kicsit meglepődött a reagálásomra.

- Látom nem félsz tőlem- állapította meg.

- Ez egy kész lángész! . mondtam gúnyosan. Persze hogy nem félek tőled!- fejeztem be.

- A gúnyolódást hanyagoljuk. –mondta a „mikroszkóp” XD Inkább bemutatkozom. A nevem Kabuto Yakushi. És a tiéd?

- Az én nevem Lily…

- Sima Lily?

- Igen sima Lily te agyalágyult!!      Kabuto nem reagált a piszkálódásomra.

- Akkor menjünk tovább nem de bár? – mondta Sasuke ezzel megszakítva a közöttünk lévő „harcot”

- De menjünk,menjünk .- mondtam türelmetlenül. 

- Akkor kövessetek!- adta ki a parancsot a Yakushi mikroszkóp XD  

Mivel Kabuto feltűnt gondoltam, hogy Orochimaru búvóhelye is közel lehet. Kabuto után mentünk (ugye én meg Sasuke) Aggodalmas pillantást vetettem Sasukéra. Ugyanis kicsit megijedtem, hogy már itt is vagyunk Oro-nál (nem írom ki a nevét mert hosszú) Sasuke mélyen a szemeimbe nézett, és azt jelezte nekem, hogy semmi baj nem lesz. Kicsit megnyugodtam, de nem teljesen. Sasuke ezt észre is vette, és közel lépett hozzám. Teljesen megnyugodtam erre a lépésére.  De úgy láttam, hogy Sasuke nem teljesen. Mintha valamit el akarna mondani… Vissza emlékeztem arra amit mondott nekem:

- Ha nem jössz velem, akkor sohasem fogsz nekem megbocsátani! – ezeken a szavakon gondolkodtam miközben a búvóhely felé haladtunk. Teljesen elmerültem a gondolataimban azt se tudtam hová megyek. Csak mentem egyenesen. Semmi nem zavarta meg a gondolkodásomat.

- Lily! Figyelj!- hallottam.

- Hö? Mi az Sasuke? –kérdeztem tőle. 

- Itt vagyunk.   Fel hajtottam a fejemet és azt vettem észre, hogy egy barlang hosszú folyosóján állok. Olyan volt mint egy barlang… mert talán az is volt XD 

- Wow!- lepődtem meg.

- Figyelj!- mondta Sasuke szigorú hangon. De nagyon halkan. Mondhatni suttogott. – Előre mondom neked!

- Oks de mit?- kérdeztem kíváncsian.

Sasuke egy nagy levegőt vett, és a szemeimbe nézett

- Amit most fogok tenni… Sajnálom… De ígérem nem hagyom annyiban… eleinte… úgy értem…. Eleinte nem volt semmi bajom… de most hogy közelebbről megismertelek… Sajnálom…

Ezeket a szavakat mondta, de nem értettem semmit belőle! Mit sajnál? És mit nem hagy annyiban? MI van? Egyáltalán nem értettem!

- Tessék? Miről beszélsz?- vontam kérdőre.

- Sasuke most!- jelzett Kabuto Sasukének.   Sasuke a szemeimbe nézett. A szemei ébenfeketéről pirossá változott… Úgy éreztem forog velem a világ. Lassan halványult előttem minden. Már csak vonalakat láttam. Egy szót még ki tudtam szűrni a homályban:

 

Sajnálom.

 

……….VÉGE……….