Minden egy átlagos napon kezdődött. Konohában a béke honolt már 19 éve, csendes és nyugott faluvá vállt az évek során. Az emberek tették a dolgukat: az asszonyok hordták kosaraikat hazafelé, shinobik sétáltak a főúton, gyermekek szaladtak és játszottak gondtalanul. Cseresznyefák sorakoztak a falu szélén, szirmaik lassan hullottak le a földre, az őszi szélben. Egy lány állt alattuk és fürkészte a jelenséget, tekintete fájdalmat és aggódást tükrözött. Amint zöld szeme megcsillant a nap fényében, felnézett az égre. Nézte, ahogy a felhők távolodnak tőle, és a falutól, pontosan úgy, ahogy az ember tud eltávolódni, attól, akit a legjobban szeret.

Érezte, ez a nap más, mint az eddigiek, nagyon is, és, mint mindig, már két éve, hiányzott valami... valami ami az ember életét teljessé teheti. Korábban próbálta elvonni a figyelmét edzésekkel, tréningekkel, küldetésekkel, ám hiába, állandóan csak egy kérdés járt a fejében: "Mikor tér már végre haza?"

Fejét lehajtotta, hosszú, rózsaszín haja egyenletesen omlott vállára, mikor ezt meglátta, akaratlanul elkezdett nevetni, és ezt suttogta magának:

- Hát már két éve?! Milyen hosszú idő, túl hosszú...Vajon hazatér e még valaha?

Elkomorodva pillantott magaelé...hiszen előfordulhat könnyen, hogy többé nem tér haza, ugyan mi kötné ide? Nincs családja, nincs kiért visszajönnie ennyi idő után. Ha számítottak volna neki a barátai, akiket itt hagyott, már rég visszatért volna... Sakura neszt hallott a háta mögött, lassan felemelte a fejét és hátrapillantott:

-Sai! Hát te? Mit keresel itt?- kérdezte társát

- Én? Én csak erre jártam, hiszen ez a legmegfelelőbb hely a gondolkozásra, nemde Sakura?

a fiú mosolygott, mint mindig. A lány visszamosolygott rá, közben azon törte a fejét, hogy Sai honnan tudhat erről a helyről...

-Mióta elment, mindig itt látlak, csak itt állsz és az eget koslatod, egyre-egyre, mintha azt várnád, hogy egyszer csak előtted teremjen.- mondta vigyorogva a shinobi

- ...hm? nadee Saii!!!-kiáltotta a hosszúhajú

Sakura figyelmeztetően felemelte a jobb kezét , azonban látva, hogy a fiú erre a mozdulatra előveszi a kis zsebkönyvét, és kétségbeesetten próbál magyarázatot keresni, eme jelenségre, Sakura elnevette magát és kezét letette magamellé.

-Sai, te sosem változol- mosolyog-Inot is lassan az örületbe kergeted ezzel a viselkedéssel, ideje félretenned a könyvet!

-Nem tehetem, megkell tanulnom érezni, útbaigazítás nélkül nem megy!- válaszolt Sai

-Szerintem pedig pont a könyv miatt nem sikerül normális kapcsolatot építened senkivel- ércelődött tovább Sakura

A fiú lesütötte a szemét, és becsukta a könyvet. Majd pár másodperc múlva felpillantott és Sakurának nyújtotta:

- Igazad van...tessék!

Ezzel odaadta Sakurának a könyvet. A lány zavartan nézett rá, nem értette a gesztust. Sai ezt látva hozzátette:

- Lehet, hogy nekem nem kell többé, de úgy látom neked hasznos lenne! Szükséged van rá, hogy igazán megismerd magadat és tisztában légy az érzéseiddel!-mondta a fiú csendesen

-Sai...nem is tudom mit mondjak, ez kedves és....

-Természetesen! ha továbbra is ilyen komor, kondterhelt arccal közlekednél, nemsokára a ráncaid is előjönnének, és lehetséges, hogy Tsunade fiatalság elikszirjét kéne használnod, hogy valahogy kinézzél!- csicseregte Sai vigyorogva

- Saii!!!!!!Te..teeee- ordította, és abban a másodpercben gyomorszájon is vágta

Sai a nagy ütés következtében öt fával arrébb landolt egy szikla élén.

-óóó, istenem, az arcom, a bordám..a hasam....azt hiszem kiugrott a vállam..nem érzem..jah nem..ez csak az az ág, amit útközben elütöttem..hm...

Sakura csak csóválta a fejét, ránézett az órájára, és megállapította, hogy ideje Tsunadéhoz menni, egy újjabb tréningre.

- Ne bohóckodj, állj fel, és menj a gyengélkedőre egy raktapaszért, és szaladj haza! Kutya bajod sincs!- mondta a rózsaszínhajú shinobi

Nem törődött tovább a betegeskedő barátjával, nyomban futott vissza a faluba. Éppen Konoha főutcáján járt, mikor meglátta Tsunadet.

- Tsunade úrnő!? Maga mit keres itt? itt tartjuk ma az edzést?- kérdezte meglepve

- Nem Sakura, ma nincs edzés, szörnyű baj fenyegeti a falut! Most kaptam a hírt! Az Akatsuki  Konoha felé tart!!!

Sakurának tágra nyíltak a szemei, tudta, hogy ez a nap egyszer bekövetkezik..hiszen Őt keresik...

-Ideje  hazatérnie! -gondolkozott el Tsunade

- Mi?! Naruto..Narutonak?! -nézett Sakura Tsunadéra könybelábadt szemekkel

Tsunade nem reagált a lány kérdésére, hiszen felesleges, tudja ő már, hogy kiről van szó.

- Sakura! segíts a 8-as csapatnak  evakuálni a kettes szektort!- utasította a Hokage

- Igenis!- vágta rá a lány, és már futott is a kettes szektorba, azaz a kórház és az középületek felé